2010. december. 22. 11:42 police.hu Utolsó frissítés: 2010. december. 22. 12:18 Itthon

Életet mentettek a rendőrök Edelényben

Kollégájának és a Szendrői Rendőrőrs járőreinek köszönheti életét egy 47 éves hídvégardói férfi.

Segítségkérő telefonhívás érkezett az Edelényi Rendőrkapitányság ügyeletére december 21-én az esti órákban. A bejelentő elmondta, hogy kollégáját a nap folyamán nem sikerült telefonon elérnie, ezért hídvégardói lakásához ment. Azonban hiába csengetett, kopogott senki nem reagált, viszont az ablakon át azt látta, hogy kollégája az ágyon fekszik mozdulatlanul. A rendőrséggel egy időben a a mentősöket is értesítette. A Szendrői Rendőrőrs járőrei azonnal a helyszínre siettek.

Mivel a lakásba való bejutásra más mód nem volt ezért az udvar felé néző három szárnyú ablak külön álló szárnyát betörték, úgy vélték, hogy a lakásban fekvő férfit így tudják a legkönnyebben megközelíteni. A betört ablakon keresztül azonnal érződött az erős gázszag, ezért azonnal intézkedtek a lakóház áramtalanítására, illetve a gázcsap elzárására. Ezt követően az egyik járőr bemászott az ablakon, majd a beülőről kulcsra zárt bejárati ajtót kinyitotta. Ezek után a rendőrök az ágyon mozdulatlanul  fekvő 47 éves férfit oldalfekvésbe helyezték, valamint a lakás minden ablakát kinyitották, hogy a gáz szag minél hamarabb kiszivárogjon, illetve a férfit haladéktalanul kivitték a lakásból.

Nem sokkal ezután megérkeztek a mentősök is, akik stabilizálták a férfi állapotát, majd kórházba szállították további vizsgála és ellátás céljából. A gázszolgáltató dolgozója a helyszínen azt állapította meg, hogy a fürdőszobában lévő gázmelegítő égéstermékének kivezető csöve hiányzik, így az égéstermék ( szénmonoxid) a lakás belterületébe szivárog. Az eset körülményeit az Edelényi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében folytatja, szakértő bevonásával.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?