2010. december. 21. 05:14 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 21. 06:57 Itthon

Vörösiszap: márciusig vészhelyzet lesz Veszprém megyében

Rendeletben hosszabbítja meg a kormány 2011. március 31-ig a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém megyében 2010. október 6-án elrendelt veszélyhelyzetet.

A parlament hétfőn 301 igen, 2 nem és 37 tartózkodó szavazattal fogadta el az erről szóló országgyűlési határozati javaslatot. A tartózkodó és a nemmel szavazó képviselők mind szocialisták voltak. Nemmel szavazott Juhász Ferenc és Szanyi Tibor.

Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésében elsősorban a kedvezőtlen időjárással indokolja a  veszélyhelyzet meghosszabbításának szükségességét, a szokatlanul csapadékos téli időszak ugyanis hátráltatta a kárenyhítést és a helyreállítást, illetve a további katasztrófák kivédésére szolgáló új védmű megépítését. 

A tárcavezető megjegyzi, hogy Veszprém megyében egyelőre nem fejeződött be a külterületi kárfelszámolás sem, így mintegy ezer hektáros szennyezett mezőgazdasági terület mentesítése érdekében továbbra is szükség van a honvédség alkalmazására, amit csak a veszélyhelyzet fenntartása tesz lehetővé.

A képviselők döntésükkel arra kérik a kormányt, hogy 2011. február 28-ig vizsgálja felül a rendelettel bevezetett intézkedések érvényének meghosszabbítását és arról tájékoztassa a Házat.

A javaslat emellett azt is tartalmazza, hogy a kabinet a veszélyhelyzet fenntartásáig adjon országgyűlési tájékoztatást a már megtett és a várhatóan szükséges intézkedésekről.

A Magyar Alumínium Zrt. (Mal) területén 2010. október 4-én a déli órákban szakadt át az iszaptároló 10. kazettájának nyugati gátja. A katasztrófa következtében 600-700 ezer köbméter vörösiszap árasztotta el Kolontár és Devecser mélyebben fekvő területeit. A szerencsétlenség következtében tíz ember vesztette életét, a sérültek száma pedig meghaladta a százötvenet.

A kormány két nappal később veszélyhelyzetet hirdetett ki Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében. A katasztrófák elleni védekezésről szóló törvény szerint a rendeleti úton bevezetett intézkedések a katasztrófaveszély elmúltáig, illetve a következmények felszámolásáig, de legfeljebb tizenöt napig lehettek érvényben, meghosszabbításukra ezt követően az Országgyűlésnek kellett felhatalmazást adnia.

A parlament október 19-én szintén határozatban hatalmazta fel a kormány a veszélyhelyzet év végéig történő meghosszabbítására.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.