2010. december. 19. 12:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 19. 12:35 Itthon

Elfagyott a gázvezeték egy zalaegerszegi utcában

Megszűnt a gázszolgáltatás néhány tucat zalaegerszegi háztartásban vasárnap reggelre, mert az éjszakai fagyok során jégdugó keletkezett a hálózatban.

A Toldi utcai lakók az MTI-nek arról számoltak be: a reggeli órákban észlelték, hogy a négyemeletes lakóházakban nem működik a fűtés és a gáztűzhelyek is használhatatlanok. A házak egyedi központi fűtésével melegített lakások nem hűltek ki teljesen, többen hősugárzókat is elővettek, de a főzéshez nem volt gáz.

Egyházi Nikoletta, az E.On Hungária szóvivője elmondta: a zalaegerszegi Toldi utcában lévő házakban összesen néhány tucatnyi háztartást érintett a gázszolgáltatás kimaradása. Megállapításaik szerint az éjszakai, mínusz 20 fokot is elérő fagyban jégdugó került a hálózatba, emiatt három épület leágazásánál fagyott el a vezeték. Valószínűnek tartják, hogy a szivárgási pontok folyamatos vizsgálata ellenére talajvíz kerülhetett a vezetékrendszerbe, és az a kis mennyiség, amit nem tudtak eltávolítani, belefagyott az éjszaka.

A szolgáltatás helyreállításán reggel óta dolgoznak a szakembereik. Az egyik épületnél már sikerült eltávolítani a jégdugót, a másik kettőben pedig valószínűleg délutánra lesz gázszolgáltatás. A munkálatokat az nehezíti, hogy meg kell bontani a vezetéket, másképp a jegesedést nem tudják  megszüntetni.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?