2010. december. 17. 16:53 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 17. 16:40 Itthon

Román embercsempészeket ítéltek el Nyíregyházán

Négy román embercsempészt ítélt el jogerősen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság pénteken Nyíregyházán; két férfi két-két év, egy pedig egy év nyolc hónap, míg egy nő egy év börtönbüntetést kapott, és kiutasították őket Magyarországról.

A tájékoztatás szerint a Kiss Judit bíró vezette fellebbviteli tanács az elsőfokon eljáró Mátészalkai Városi Bíróság ítéletét hagyta helyben, azzal a különbséggel, hogy az elsőrendű vádlott esetében elrendelte az embercsempészésért kapott 300 eurós előleg elkobzását is.

Az ítélet indoklása szerint a négy vádlott megszervezte, hogy kilenc moldovai állampolgárt illegálisan juttat át a magyar-román határon, és továbbszállítják őket Olaszországba.

A zöldhatáron az elsőrendű vádlott 2008. június 24-én éjjel kísérte át a moldovaiakat, míg társai szabályosan érkeztek Magyarországra egy kisbusszal és egy személygépkocsival. A járművekkel Csenger külterületén felvették a nyugatra tartó migránsokat, akiknek a hozzátartozói 3000 eurót fizettek volna a vádlottaknak.

A csengeri határőrizeti kirendeltség és a mátészalkai rendőrkapitányság járőrei feltartóztatták a két kocsit, és őrizetbe vették az embercsempészeket, a moldovaiakat pedig kitoloncolták az országból.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.