2010. december. 17. 16:57 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. december. 17. 16:59 Itthon

Pécsi egyetemi lövöldözés - vizsgálták az elkövető elmeállapotát

Tanúkat és szakértőket hallgatott meg a bíróság a pécsi egyetemi lövöldözés ügyében pénteken. A fiatalember védője olyan orvosi szakvéleményt nyújtott be, amely szerint a vádlott az elmeállapota miatt súlyos fokban korlátozott.

A pénteki tárgyalási napon, délelőtt 12 tanút hallgattak meg a Baranya Megyei Bíróságon, délután pedig hat szakértőt - mondta Hajdu István, a megyei bíróság szóvivője. A vádlott fiatalember védője egy általa két orvossal készíttetett szakvéleményt nyújtott be, amely szerint a fiatalember súlyos fokban korlátozott. A bíróság később dönt arról, hogy a két orvost kirendeli-e szakértőként az ügyben. Ha igen, akkor a következő tárgyalási napra, február 4-re őket is beidézik.

A bíróság egyébként pénteken három sérültnél kiegészítő orvosszakértői vélemény elkészítését rendelte el, hogy kiderüljön, milyen súlyos egészségkárosodást szenvedtek, illetve hogy van-e maradandó egészségkárosodásuk. Egy másik szakértői vizsgálatot azért rendeltek el, hogy szenvedtek-e pszichés károsodást.

2009 novemberében egy gyógyszerész hallgató kezdett lövöldözni a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetben. Négy emberre lőtt rá, a lövöldözésben egy egyetemista meghalt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.