2010. december. 15. 18:09 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 15. 18:03 Itthon

Nyolcmilliárdos program hátrányos helyzetűeknek

Mintegy nyolcmilliárd forintos keretösszeggel oktatási, foglakoztatási és lakhatási programot indít a kormány hátrányos helyzetű emberek és települések számára jövőre - jelentette be a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy szerdai budapesti konferencián.

Balog Zoltán a Magyar Tudományos Akadémián a romák társadalmi felzárkózásáról tartott szimpóziumon - ismertetve a kabinet szerda délutáni döntését - közölte: évi 3 milliárd forintos keretösszeggel ösztöndíjprogram indul hátrányos helyzetű gyermekek számára általános és középiskolai szinten, 4,6 milliárd forintos kerettel pedig a lakhatási feltételek javítására indul program hazai és uniós forrásból. Az államtitkár az MTI kérdésére válaszolva elmondta, az utóbbi program 2013-ig tart, és a február 15-ei kiírása után azok a települések pályázhatnak támogatásra, amelyekben 15 ezernél kevesebben laknak. Balog Zoltán szavai szerint olyan programot akarnak elindítani, amelyben az érintett és a nem érintett közösségek is szerepet, lehetőséget kapnak. Az a céljuk, hogy a projektbe bevont embereket bent is tartsák a rendszerbe. 

A kormányprogramban az oktatáson és a foglakoztatáson lesz a fő hangsúly. A támogatást mérhető teljesítményhez kötik majd: munkához, a gyermekek iskolába járásához és teljesítményéhez, valamint a felnőttek közösségi aktivitáshoz - ismertette az államtitkár. A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár bejelentette a szimpóziumon azt is, hogy évi 3 milliárd forintos keretösszegű ösztöndíjprogram indul a hátrányos helyzetű gyermekeknek. Nemcsak a jól tanulók pályázhatnak majd, hanem azok is, akik közel állnak ahhoz, hogy kiessenek az általános iskolából.

Az Út a középiskolába projektre 700 millió, az Út az érettségihez ösztöndíjra 584, az Út a szakmához programra 450 millió forint keretösszegű támogatást biztosítanak, az iskolahálózatra pedig - amelyben olyan mentorok kapnak majd támogatást, akik három gyermekkel foglalkoznak - 1,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre – mondta Balog Zoltán.

A Norvég Királyság nagykövete, Siri Ellen Sletner az egész napos tanácskozás végén az MTI-nek elmondta, hogy a norvég kormány a következő öt évben is támogatást nyújt Magyarországnak a hátrányos helyzetű emberek és közösségek támogatására. A 150 millió eurós támogatás keretéről már megszületett a megállapodás, de a konkrét, támogatandó programokról még tart az egyeztetés a két kormány között, amely jövő év tavaszára lezárulhat.

A Norvég Alap az elmúlt öt évben is jelentősen hozzájárult a gazdasági és kulturális különbségek csökkentéséhez, főként a kisebbségek helyzetének, életminőségének javításához – tette hozzá, megjegyezve, hogy számos projektet támogattak a roma felzárkóztatásában, ezen belül is kiemelte a 2011 nyarán Felsőörsön induló Európai Roma Zenei Szakkollégiumot, amelynek művészeti igazgatója a Berlinben élő világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc lesz.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.