2010. december. 10. 06:53 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 10. 06:04 Itthon

Félmilliárdos többletforrás határontúli oktatási célokra

A 2011-es költségvetésben az eredetileg tervezetnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra a közigazgatási tárcánál. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők.

Az eddigi előirányzat 2,2 milliárd forint volt, ez 2,7 milliárd forintra emelkedhet - mondta Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Eredetileg ő 2,8 milliárd forintot nyújtott be erre költségvetési sorra, így az előzetesen kért szinte teljes összeg rendelkezésre áll majd.

A bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy tűnt, a büdzsében nincs rá lehetőség. A határon túli oktatás kapcsán több olyan téma vetődött fel, amely többletforrást igényel - mondta Ulicsák Szilárd. Elmaradtak a beruházások több felsőoktatási intézményben, így például az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), a beregszászi főiskolán. Ezen kívül a szórványkollégiumoknál is több beruházási tétel van, és több működési forrásra is szükség lenne.

A miniszteri biztos kiemelten fontosnak tartotta, hogy az EMTE-n megépüljön a kolozsvári kampusz, mert ez szükséges az akkreditációhoz, ahhoz, hogy egyetem maradhasson, és ne minősíthessék át főiskolává. Eddig bérleményekben működött itt az egyetem - jegyezte meg, hozzátéve: hogy a nagyváradi kampusz építése csaknem tíz éve halasztódik, illetve a marosvásárhelyi kollégiumot is fel kellene építeni, s a csíkszeredai kampuszt is korszerűsíteni kellene. Beregszászon a főiskola tetőszerkezetét kellene befejezni, s jó néhány szórványkollégium, iskola fejlesztésére is szükség van például Szlovákiában, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján.

A jövő év elején a fent említett, határon túli oktatási intézményeket fenntartó szervezetekkel, alapítványokkal és egyházakkal végigtárgyalják az igénylistákat, s ezután állítanak fel prioritási sorrendet a támogatásokról és fejlesztésekről - tette hozzá.

Hirdetés