2010. december. 07. 07:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 07. 06:35 Itthon

Harkány adóssága közelít az ötmilliárd forinthoz

A Népszabadság keddi számában azt írja, az évi másfél milliárd forintból gazdálkodó Harkány hitelállománya 4,5 milliárd, ha ehhez hozzáadjuk a bérelmaradásokat, meg a beszállítók követeléseit, akkor az adósság megközelíti az ötmilliárdot.

A város gazdálkodását most világítja át egy cég, ám azt máris tudni lehet, hogy Harkánynál aligha van ma eladósodottabb település. Harkány 2006-ban kezdett eladósodni, a város abban az évben vette 100 százalékos tulajdonba gyógyfürdőjét. Addig a fürdőrészvények fele Harkány, fele a megye kezében volt – az utóbbi csomagot vásárolta meg a város 1,65 milliárdért. Ennek fedezetéül, illetve fejlesztésekre svájcifrank-alapú kötvényt bocsátott ki Harkány. 

A frank–forint árfolyamváltozás miatt az akkor még 2,5 milliárdos adósság mostanra 3,5 milliárdra nőtt. A kötvénynek eddig a kamatát fizette a város, de 2011-től startol a 2027-ben lejáró törlesztés, évi 320 millió forinttal. Hogy a kötvényadósság feletti hitelek miből keletkeztek, és hogy az egész tartozásállomány miképp kezelhető, arra keresi majd a választ a már említett átvilágítás.

Az októberben megválasztott független polgármester Imri Sándor nem titkolja: a város ebben a helyzetben arra kényszerül, hogy leépítse az önkormányzati dolgozók 15 százalékát.

Elképzelhető, hogy a fürdőrészvényeket értékesítjük – mondja a városvezető. "A többségi részünket meg akarjuk őrizni, de ha jó ajánlatot kapunk, akkor esetleg a többségi részről is lemondunk. Az pedig többmilliárdos érték. Amúgy Harkánynak 4-5 milliárd forint értékű ingatlanvagyona van, s az fedezetet nyújt a tartozásokra" - fogalmazott Imri Sándor.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.