2010. december. 06. 15:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 06. 15:25 Itthon

Pónit kaptak ajándékba autista gyerekek

Gesztenye névre hallgat az a póni, amelyet hétfőn adtak át egy szombathelyi autista otthon, a Holnap Háza lakóinak.

Nádorné Vörös Ibolya, a lakóotthont működtető Esőemberke Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, egy vállalkozótól, a szarvaskendi Szabó-tanya tulajdonosától kapták a felajánlást, amit örömmel fogadtak. Gesztenye egyenlőre csak látogatóba érkezett az otthon lakóihoz, hiszen istállóját tavasszal még fel kell majd építeni, de a fiatalok már most is nagy szeretettel viseltetnek iránta. Nádorné Vörös Ibolya szerint az állatokhoz való kötődés, a róluk való napi gondoskodás segítségére lehet az autizmusban szenvedő fiataloknak, javíthat állapotukon.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.