2010. december. 02. 15:36 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 02. 15:29 Itthon

Mikola: a bábáknak integrálódniuk kell az egészségügyi rendszerbe

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a bábáknak és az otthonszülésnek integrálódniuk kell az egészségügyi rendszerbe. Mikola Istvánhoz hasonló véleményt fogalmazott meg Lesley Page angol bábaprofesszor is.

Mikola István fontosnak nevezte, hogy a bábáknak is legyen szakmai kódjuk és ily módon legyenek részei az egészségügyi rendszernek. Emellett kiemelte, hogy a védőnők is fontos szerepet játszanak a szülés rendszerében. 

A fideszes politikus szerint az orvosoknak, bábáknak, védőnőknek és civil szervezeteknek össze kell fogniuk ennek a morális természetű problémának a megoldására.

Mint mondta, a törvényhozás mintegy fél évvel ezelőtt találkozott a helyzettel, miszerint a legnagyobb problémák a népegészségügyben és a demográfiai trendekben vannak. A kormánynak szembesülnie kellett azzal, ha nem vállal felelősséget arra, hogy új irányt mutasson ezen a két területen, akkor hamarosan nem lesz miről beszélniük - közölte Mikola István, hozzátéve, hogy az új kormányzati struktúra vállalta a felelősséget.

Problémák vannak a szülés körül

Úgy látja, a törvényhozás legnagyobb kihívása jelenleg, hogyan lehet ehhez egy új morális alapzatot megteremteni. Ehhez kapcsolódóan kiemelte: új törvényt alkottak a nemzeti összetartozásról, amely alapvetően fontos az elköteleződés és a gyermekvállalás kérdésében. 

Mikola István hangsúlyozta, látják, hogy problémák vannak a szülés körül. Leszögezte: az új kormányzat hadat üzen annak a gyakorlatnak, hogy a gyermeket vállaló nőknek arról kelljen beszélgetniük, a szülésre kell gyűjteniük a pénzt.

Lesley Page kiemelte, hogy a szülészeti ellátás reformjához egy általános rendszerváltásra van szükség. Véleménye szerint a legfontosabb feladat a bábák regisztrációja és a képzési program kidolgozása olyan módon, hogy kompetensen és integráltan tudjanak dolgozni az egészségügyi rendszerben.

Fontos az alapképzés, de a tanulásnak egész életen át tartania kell - mondta, hozzátéve, hogy az Európai Uniónak is van egy kidolgozott szabályozása a bábák oktatására, ez magába foglalja egyebek mellett a családtervezési tanácsadást, a vészhelyzetben alkalmazandó eljárásokat és a kórházba való beutalás folyamatát is. 

A bábák nem versenytársak

Lesley Page szerint nem lehet úgy egészséges szülészeti ellátórendszert létrehozni, ha nem működik együtt az összes egészségügyi vezető szakember. Ennek kapcsán megjegyezte: örül annak, hogy a konferencián a kormányzat részéről is megjelentek érdeklődők.

 "A szülészet újjászületése, avagy az anya és babarát szülészeti ellátás lehetőségei" című konferencián Eliska Kodysová a Nemzetközi Anya- és Bababarát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés Európai Régiója regionális és csehországi képviselője kiemelte: "meg kell érteni, hogy a bábák nem a szülészorvosok versenytársai". Amikor előadásában arról beszélt, reméli, hogy hamarosan Geréb Ágnes - az otthonszülés előzetes letartóztatásban lévő képviselője - is megoszthatja velük tudását és tapasztalatait, a közönség hosszas tapsba kezdett.

A most elindult Semmelweis Mozgalom célja az anya- és bababarát szülészeti ellátás meghonosítása és folyamatos fejlesztése, együttműködve szakmai és civil szervezetekkel, valamint a családokkal. A kezdeményezés védnöke Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.