2010. december. 01. 12:02 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. december. 01. 12:11 Itthon

Rabszolgákról szóló cikksorozatért díjaztak magyar újságírókat

Két magyar újságírónak ítélte idén a nemzetközi zsűri a WAZ német lapkiadó csoport és a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) Bátorság-díját.

Az esseni székhelyű WAZ keddi tájékoztatása szerint Gelei József és Murányi László, az Új Néplap munkatársai Modern kori rabszolgák címmel megjelent cikksorozatával érdemelték ki a díjat. Megdöbbentő riportjukkal azokra a szerencsétlen sorsú hajléktalanokra hívták fel a figyelmet, akik bűnöző elemek hálójába kerülve gyakorlatilag rabszolgákká válnak: uzsorakamatra fölvett lakáskölcsönök részleteinek törlesztése érdekében modern rabszolgákként kénytelenek dolgozni.  

A 10 ezer euróval járó díjból az első helyezett magyar újságírók 7000 eurót kapnak, míg a második helyezett horvát Hrvoje Slabek 3000 eurót kap. Az Újságírói Bátorság-díj átadására a IV. Délkelet-Európai Média Fórumon kerül sor december 2-3-án Budapesten. 

A díjjal az alapítók olyan újságírói teljesítményeket jutalmaznak, amelyek példamutató módon demonstrálják a hatalomnak a független média által történő ellenőrzését, rámutatnak a korrupcióra és/vagy a hatalommal való visszaélésre, s ezzel példás bátorságról és hivatástudatról tesznek tanúságot, dacolva a megfélemlítéssel és nyomással.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?