2010. november. 29. 11:51 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 29. 12:12 Itthon

Megszűnik a második tárcsahang

Az év végéig megszűnik a vezetékes távhívások tárcsázásánál sok esetben még most is hallható második tárcsahang - mondta Mátrai Gábor, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság hírközlési elnökhelyettese.

Most a második búgó hangjelzés akkor hallható, amikor valaki a hagyományos vezetékes telefonhálózatokban a 06-os belföldi, valamint a 00-ás nemzetközi előszámot hívja.

A második tárcsahang bevezetését 1964-ben a belföldi és nemzetközi távhívás lehetővé válása indokolta. A helyi telefonközpontok nem voltak felkészítve hosszabb számok tárolására, ezért a 06 belföldi, majd 1972-től a 00 nemzetközi, külföldi előtét tárcsázását követően egy újabb, úgynevezett második tárcsahang jelezte a belföldi illetve nemzetközi távhívó központra történt sikeres kapcsolódást. Az előfizető pedig csak ezt követően kezdhette el tárcsázni a hívószámot.

Ma már azonban a hagyományos telefonközpontok technológiai fejlődése miatt semmi nem indokolja a távhívó előszámok után hallható második tárcsahang fenntartását, ezért jogszabály is kötelezi a szolgáltatókat a 2010. december 31-ig történő megszüntetésére.

 

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.