Telt házra számít az MSZP szombaton az Arénában
Telt házra, több mint tízezer emberre számít az MSZP szombati politikai nagygyűlésén a Papp László sportarénában - közölte Török Zsolt csütörtökön az MTI-vel.
Az MSZP szóvivője elmondta, hogy a másfél órásra tervezett tömegdemonstráció politikai szónoka Mesterházy Attila pártelnök lesz, rajta kívül két magánember szólal fel a rendezvényen. Az eseményen a teljes MSZP-frakció, illetve az országos elnökség tagjai is ott lesznek, és több civil szervezet és szakszervezet is képviselteti magát. Mesterházy Attila október 28-án jelentette be, hogy a szocialista párt országos tömegdemonstrációt tart a kormány eddigi tevékenysége elleni tiltakozásul.