2010. november. 25. 11:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 25. 11:03 Itthon

Rendőrnek adta ki magát egy rabló Budapesten

Az MTI értesülései szerint rendőrnek adta ki magát egy 38 éves nő, aki négy férfi társával együtt kirabolt egy lakást Budapesten. A gyanúsítottakat elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közlése szerint a járőrök szerda éjjel megállítottak egy járművet a XI. kerületben az Edömér utcában. Mivel az öt utas gyanúsan viselkedett elszámoltatták őket, s kiderült, a náluk lévő több tárgy (laptopok, mobiltelefonok) egy lakás kirablásából származik.

A nyomozás során eljutottak a rendőrök egy belvárosi lakáshoz, ahol a sértett megerősítette, hogy aznap este egy nő csengetett be segítséget kérve, de vele együtt négy férfi is a lakásba rontott, bántalmazták a tulajdonost, illetve a később megérkező lakótársát is. Mindkettejük értékeit elvették, a lakást feldúlták, majd egy óra múlva távoztak.

A nő a sértettek elmondása alapján rendőrnek adta ki magát és figyelmeztette őket, nem érdemes a hatóságokhoz fordulni, mert el tudja simítani az ügyet, és társa a tőrével többször is megfenyegette őket.

 A 20, a 21, a 27 és a 29 éves férfit, valamint a 39 éves nőt a rendőrök előállították, ellenük rablás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.