2010. november. 17. 15:41 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 17. 15:34 Itthon

Megvan a zalaszentgróti rablás gyanúsítottja

A Zalaegerszegi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy 24 éves férfit, mert a gyanú szerint négy fiatalkorú társával kirabolt egy férfit Zalaszentgróton.

A szintén a zalai városban lakó férfi áldozatát a gyanú szerint egy kerítéshez nyomta, majd elvette a pénztárcáját a benne lévő bankkártyával és iratokkal együtt. Ezután társaival elfutott a helyszínről, majd a megszerzett zsákmányból a készpénzt megtartották, a tárcát, az iratokat és a bankkártyát pedig az egyik fiatalkorú egy csatornába dobta.

A rendőrök által elfogott férfi és az egyik fiatal a pénz egy részéből mobiltelefont vásárolt, a többit pedig másra költötte el.

Az ügyben a keszthelyi rendőrök csoportosan elkövetett rablás, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, valamint okirattal való visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.