2010. november. 15. 11:34 Hírszerző Utolsó frissítés: 2010. november. 15. 11:36 Itthon

A neten agyalnak a vihart kavart felsőoktatási törvénytervezetről

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) összes oktatója, dolgozója és hallgatója elmondhatja véleményét a nagy vihart kavart felsőoktatási törvénytervezettel kapcsolatban. Véleményük részét képezi majd az egyetem hivatalos állásfoglalásának.

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés révén Dr. Bódis József rektor reményei szerint minél hasznosabb és jobb törvény születhet majd.

A PTE rektora, Dr. Bódis József szerint a törvény fontosságára való tekintettel minden egyetemi polgárnak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy véleményével befolyásolhassa a törvénytervezetet. Az egyetemi konzultációra a PTE Rektori Fóruma szolgál, ahol mind a törvénytervezet szövege, mind összefoglaló jellegű írások megtalálhatóak, és a PTE oktatói, dolgozói, hallgatói szabadon fejthetik ki véleményüket és javaslatukat a tervezettel kapcsolatban. Az itt megfogalmazottak szerepet kapnak a PTE állásfoglalásában is, amelyet a minisztérium elé tár.

Mint ismeretes, az új felsőoktatási törvény tervezete november első hetében vált nyilvánossá, és a kormányzat december 10-ig várja a jobbító jellegű javaslatokat a törvény által érintett intézmények, szakmai szervezetek és a hallgatók részéről. A PTE-n november végéig lefolytatott konzultáció alapján létrejövő anyag szintén elérhető lesz majd a Rektori Fórumon.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.