2010. november. 10. 15:39 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 15:35 Itthon

Visszavonták a tavalyi kedvezményt, nő a távfűtés díja Szekszárdon

Közel tíz százalékkal emelte a távhőszolgáltatás díját Szekszárdon az Alfa Nova Kft., a szolgáltató októbertől érvényesítette a díjemelést azzal, hogy visszavonta a 2009-ben adott kedvezményt.

Balogh János, a kft. területi igazgatója szerdán az MTI-nek a szabadpiaci földgázárak emelkedésével magyarázta a döntést. Mint mondta, a szabadpiaci árakra nem vonatkozik a kormányfő által meghirdetett gázáremelési moratórium, így azok magasabbak az egyetemes szolgáltatók árainál. Az igazgató hozzátette: a szolgáltató ezzel a 2008. novemberi díjakhoz tért vissza.

Az Alfa Nova Kft. 2009. decemberben az akkori gázárcsökkenésnek és a működési költségek megtakarításának köszönhetően 12,7 százalékkal, gigajoule-onként 3230 forintra mérsékelte a távhődíjakat Szekszárdon, majd két lépésben, 2010. májusban és októberben emelte meg ismét.

A tolnai megyeszékhelyen, ahol 5672 távfűtött lakás van, jelenleg gigajoule-onként nettó 3699 forintot kell fizetni a távhőszolgáltatásért, egy átlagos, 53 négyzetméteres lakás éves távhődíja évi 169 769 forint.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.