2010. november. 10. 12:27 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 12:47 Itthon

Százmilliós a hiány a bíróságoknál

A jelenlegi számítások szerint több százmillió forint hiány várható év végére a bírósági szervezet költségvetésében - közölte az MTI-vel az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), miután keddi ülésén ez a téma is napirendre került.

Az OIT összefoglalója szerint annak ellenére van hiány, hogy a bírósági szervezet már év közben megszorító lépéseket tett: több fejlesztést elhalasztott, jelentősen visszafogta a személyi juttatásokat, takarékossági intézkedéseket vezetett be. Mint írták, erre azért is szükség volt, mert a 2010-es 64,9 milliárdos költségvetési támogatás alig 300 millió forinttal több, mint amennyi 2004-ben volt, miközben a hat évvel ezelőtti 1 200 000-hez képest 1 600 000-re nőtt a beérkezett ügyek száma.

Az OIT keddi ülésén arról is döntött, hogy kezdeményezi: változzon vagyonjogi ügyekben a pertárgyérték összege. Felhívták a figyelmet arra, hogy ennek azért van jelentősége, mert ez alapján dől el, hogy az adott ügy helyi vagy megyei bírósági hatáskörbe kerül. Jelenleg ez a határ 5 millió forint. A tanács hatástanulmányt készíttetett arról, milyen változást okozna, ha ez az értékhatár 15 millió forintra emelkedne. Ez alapján az állapítható meg, hogy csökkenne a megyei elsőfokú ügyek, valamint az ezekkel kapcsolatos, ítélőtáblára érkező fellebbezések száma, ami különösen a központi régióban - a fővárosban és Pest megyében - lenne fontos. A helyi bíróságokon összességében pedig nem lenne különösebb tehernövekedés.

Az OIT összefoglalójából kiderül az is, hogy eredményes pályáztatás esetén várhatóan jövő tavasszal lehet új elnöke a Fővárosi Bíróságnak. Gatter László helyére, aki egy héttel ezelőtt mondott le posztjáról december 31-i hatállyal, december elején írnak ki pályázatot.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?