2010. november. 10. 21:09 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 21:01 Itthon

11 évig perelte a magyar államot egy férfi

Hatezer eurós kárpótlást ítélt meg egy alsónémedi férfinek a strasbourgi emberi jogi bíróság, mert a magyar bíróság indokolatlanul hosszan tárgyalta az ügyét.

A férfi magát a pert elveszítette, de a magyar államnak a lassú eljárás miatt nagyjából 1,6 millió forintot kell fizetnie. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára az ügy kapcsán azt mondta, gyorsítani fognak a bírósági eljárásokon.

A Deés család több mint 150 éve él Alsónémediben, a főút mellett fekvő házban, amely a nagy forgalom miatt szinte teljesen tönkrement. Megpróbálták eladni, de senki sem vette meg eddig. A férfi 1999 óta pereskedett, a forgalmat és a kamionokat akarta kizárni az utcából, mert félt, hogy összedől a háza. Hét év után ítélet született, elvesztették a pert. Akkor fordult a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz, ahol hétfőn hoztak ítéletet. Eszerint a magyar állam 6 ezer euró kárpótlást köteles fizetni.

Bátki Pál ügyvéd az RTL Híradónak azt mondta, évente többször is elmarasztalják Magyarországot, ezúttal azért, mert a bíróságok nem kellőképpen tartották tiszteletben a kérelmezőnek a magánlakás és a magánélet sérthetetlenségéhez való jogát. A leggyakoribb ok, amiért az országot elmarasztalják, hogy a bírósági eljárások ésszerű időn belül történő befejezéshez való jogát sem tartják tiszteletben.

Répássy Róbert, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára a Híradónak azt mondta: vitán felül áll, hogy ez az eljárás indokolatlanul elhúzódott, a kormány tervezi is, hogy a bírósági eljárások gyorsítására törvénymódosítást, sőt törvények módosítását nyújtja be az országgyűlésnek. Répássy Róbert azt mondta, a 6 ezer euró kifizetéséről a nemzetgazdasági minisztérium gondoskodik, a kártérítést a magyar államkincstár állja. A ház tulajdonosa azt mondta, a pénzből azokat a kölcsönöket törleszti, amiből a lakás eddigi felújítását állták. Az utca lakói egy újabb pert terveznek a teherautók kitiltására.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.