MSZP: sunyi járulékemelés történt hétfőn
Az MSZP szerint a kormány meglopja a nyugdíjasokat, mivel 1,1 helyett csak 0,6 százalékos emelést kapnak. Ezzel összesen 15 milliárd forinttal károsítják meg őket.
Az MSZP szerint a kormánytöbbség "sunyi módon" járulékemelést hajtott végre hétfő éjszaka, melynek következtében öt tized százalékkal nő a munkavállalók nyugdíjjárulék fizetési kötelezettsége.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője a Pál utcai fiúk szobránál tartott keddi sajtótájékoztatóján közölte: Szántó Kovács János állampolgárt - aki havonta bruttó százezer forintot keres - az új személyi jövedelemadó havonta 2 ezer forinttal, a "rejtett, sunyi járulékemelés" pedig ötszáz forinttal károsítja meg és mivel a magán-nyugdíjpénztári befizetéseit "einstadolták", jövő év végéig összesen 96 ezer forintot lopnak el tőle. Ezzel méltatlanná vált az emberek bizalmára a kormány - szögezte le.
A szóvivő felháborítónak nevezte, hogy miközben a dolgozók kevesebbet visznek haza, van pénz a miniszterek, államtitkárok nettó keresetének a növekedésére, 800 millió forint a postai vezetők autóvásárlására vagy éppen tízmilliárd forint stadionépítésre. Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja a nyugdíj-kiegészítés utalása kapcsán hangsúlyozta: a kormány meglopja a nyugdíjasokat, mivel 1,1 helyett csak 0,6 százalékos emelést kapnak. Ezzel összesen 15 milliárd forinttal károsítják meg őket - közölte.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.