2010. október. 22. 07:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. október. 22. 08:26 Itthon

Citromfacsaróval vezettek áramot diáktársuk testébe

Egy 18 éves fiút diáktársai lefogtak, majd áramot vezettek testébe egy elektromos citromfacsaróval. Tettüket viccnek szánták, a szenvedő diák milliós kártérítést követel. Az esetről a Népszabadság számol be.

Az eset múlt pénteken történt a nyíregyházi Tesco áruházban, ahol a három elkövető és a sértett - akik egy helyi kereskedelmi szakközépiskola tanulói - a kereskedelmi gyakorlatukat töltötték. A fiú az áramütések következtében rosszul lett, ezért az áruház alkalmazottai mentőt hívtak hozzá. Megfigyelésre egy napig kórházban tartották, sérülése nyolc napon belül gyógyul - írja a Népszabadság.

A rendőrség súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítja az elkövetőket, akik kihallgatásuk során azt vallották, hogy az áramütést korábban magukon is kipróbálták, viccnek szánt tettüket pedig megbánták. A bántalmazott fiú és szülei a napokban ügyvédet fogadtak, s milliós összegű kártérítést követelnek az elkövetőktől. A gyanúsítottak és szüleik azonban magasnak tartják a kért összeget, ezért ők is ügyvédet fogadtak, s ha nem sikerül peren kívül megegyezniük, a kártérítés ügye bíróságon végződik. Az iskolában nem indítottak fegyelmit a tanulók ellen, megvárják a rendőrségi eljárás befejezését.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.