2010. október. 19. 17:42 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 19. 17:34 Itthon

MSZP: a kormány megint megsarcolja a nyugdíjasokat

Az MSZP arra hívja fel a figyelmet, hogy a Magyar Közlöny szerint a Fidesz-KDNP kormány 0,6 százalékkal emeli a nyugdíjakat; a számítás alapja szerintük törvényellenes.

A közlemény szerint az indokolt emelés a törvény szerint 1,1 százalék lenne, vagyis az Orbán-kormány ismét azt csinálja, mint 1998 és 2002 között, "most is meglopja a nyugdíjasokat".

Korózs Lajos szerint a törvény előírja, hogy az augusztusi KSH-adatok alapján a nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembe vételével kell számolni a nyugdíjemeléseket. Az augusztusban mért infláció 5,2 százalékkal emelkedett, a nyugdíjas fogyasztói kosár +0,3 százalék. Tehát 5,5 százalékkal kell számolni. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP kormány 0,5 százalékkel kevesebbel számol, mint amit a törvény előír és az 1,1 százalékos emelés helyett csak 0,6 százalékot ad a nyugdíjasoknak.

Mivel 1 százalék alatti különbözetet állapít meg a rendelkezés, így az nem épül be a nyugdíjba. Amennyiben a különbözet nem épül be a nyugdíjba, a januári emelésbe már nem számít bele. Ezért tehát dupla kár éri a nyugdíjasokat, hiszen sem idén, sem jövőre, sőt, ezentúl az összes nyugdíjemelésbe nem számítják bele az "ellopott" emelési különbözetet - áll a közleményben.

Az MSZP ezért felszólítja a "Nemzeti Átverés Kormányát (NÁK), hogy tartsa be a törvényi előírásokat, és adja meg azt az összeget a nyugdíjasoknak, ami nekik jár".

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.