2010. október. 18. 16:44 Utolsó frissítés: 2010. október. 18. 16:45 Itthon

Fideszes helyettese lett az MSZP-s polgármesternek

Polgár szocialista polgármestere a Fidesz-KDNP-s Puskás Ferencet jelölte alpolgármesternek.

A polgármesteren kívül nyolc tagú testületbe hat MSZP-s és két Fidesz-KDNP-s képviselő jutott be, így mindenki arra számított, hogy a városvezető a szocialista többségből jelöl alpolgármestert. Érzékelhető volt a meglepődés, amikor Tóth József bejelentette: a két fideszes képviselő közül jelöl helyettest, mégpedig azt a Puskás Ferencet, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként Tóth József ellenében indult a polgármesteri posztért az október 3-ai választáson.

Puskás Ferenc akkor alul maradt a nálánál kétszer több vokssal polgármesterré választott Tóth Józseffel szemben. (Tóth Józsefet egyébként a választás előtti héten bűnpártolással vádolta meg az ügyészség egy 2005-ös ügy miatt, amikor még a megyei közgyűlés alelnöke volt. Az ügy tárgyalását még nem tűzte napirendre a bíróság.) Puskás Ferenc a jelölését követően egy perc gondolkodási időt kért, majd miután azt vállalta, 9:5 arányban választotta alpolgármesterré a képviselő-testület.

Tóth József az MTI-nek úgy kommentálta a lépését, hogy Polgárnak minden erőre szüksége van a fejlődés érdekében. "Itt vitának helye van, de viszálynak nincs", csak a város, a lakosság érdeke a fontos - mondta. Puskás Ferenc szerint az ilyen összefogás fontos lépés lehet a nemzeti együttműködés rendszerének megvalósításában.

A jelölésén láthatóan meglepődő pedagógus - aki társadalmi megbízatásként, tiszteletdíjért látja el a feladatát - a munkahelyteremtést és a közbiztonság további javítását tekinti a következő időszak legfontosabb feladatának. A kormánypártiságával összefüggő előnyöket pedig szeretné a város érdekében érvényesíteni - mondta Polgár fideszes alpolgármestere az MTI-nek. 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.