2010. október. 06. 17:42 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 06. 17:42 Itthon

Megverték és kidobták az autóból adósukat

Uzsorások vertek meg egy férfit Tiszarádon, az egyik gyanúsítottat a rendőrség már elfogta, a másik kézre kerítésére elfogatóparancsot adtak ki - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője szerdán.

A könnyű sérüléseket szenvedett 26 éves tiszarádi férfit hétfőn két férfi ültette be egy autóba, egy közeli területre vitték, ahol megverték, majd visszafelé jövet kilökték a járműből - mondta a rendőr százados.    

A sértett először azt mondta a rendőröknek, hogy nem történt semmi vele, később azonban elárulta: uzsoratartozása miatt bántalmazták. Harmincezer forintos tartozásáért százezer forintot követeltek tőle és a verésen kívül azzal fenyegették, hogy az egész családját kiirtják.    

A rendőrség zsarolás bűntettének megalapozott gyanújával őrizetbe vette az egyik feltételezett elkövetőt, egy 29 éves kéki lakost. Társa, egy 32 éves demecseri férfi ellen uzsora- és más bűncselekmények elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot. Fülöp Gergely megjegyezte, hogy uzsora bűncselekményéért három, zsarolásért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.    

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2025. május. 07. 13:30

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

Háborúellenes költségvetés – ekként jellemezte a jövő évi büdzsé tervezetét Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter a nemzeti színű szalaggal átkötött dokumentumot kedd délután adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Amikor az ezt követő sajtótájékoztatón arra emlékeztették, hogy bő fél évvel ezelőtt a 2025-öst békeköltségvetésnek nevezték, azt válaszolta: bíztunk Donald Trump győzelmében és abban, hogy gyorsan véget vet a háborúnak. Az előbbi bejött, az utóbbira még várni kell.