2010. szeptember. 20. 12:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 20. 12:50 Itthon

Meghosszabbították Hagyó előzetes letartóztatását

November 17-ig meghosszabbította Hagyó Miklós volt budapesti főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A bíróság honlapján megjelent hétfői közlemény szerint az ügyben széles körű nyomozás folyik, számos tanúkihallgatás, szembesítés és egyéb nyomozati cselekmény még hátravan, továbbra is reális veszély a szökés, az elrejtőzés, a tanúk befolyásolása, és így a bizonyítási eljárás megnehezítése. A végzés nem jogerős. Hagyó Miklóst a többi között bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják. 

A volt szocialista főpolgármester-helyettest május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, miután a választásokat követően megszűnt a mentelmi joga. Május 14-én gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A gyanú szerint Hagyó Miklós közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek arra, hogy a közlekedési cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével vagy tanácsadással összefüggésben. Augusztus végén zsarolással is meggyanúsították: a hatóságok szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot. 

A BKV-val kapcsolatos ügyekben tavaly kezdett nyomozni a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A botrány akkor pattant ki, amikor a Magyar Nemzet megírta, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgatónak 2008 márciusában - prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést fizettek ki, ezután pedig havi 1,2 milliós fizetéssel tovább foglalkoztatták. 

A rendőrség nyomozást indított több BKV-s szerződéssel kapcsolatban és meggyanúsította Regőczi Miklós volt kommunikációs vezérigazgató-helyettest, Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt, valamint Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadóját. A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság is nyomoz egy vesztegetési ügyben, amelyben érintett a BKV volt jogi igazgatója, Sziebert György, illetve Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport egykori jogi igazgatója. Sziebert Györgyöt 2009. december 4-én egy mélygarázsban fogta el a rendőrség, amint éppen egy szerződésből visszamaradt pénzt adott át a gyanú szerint. A BKV-ügy egyes szálainak felderítését ez év május 21-én a Központi Nyomozó Főügyészség vette át.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.