2010. szeptember. 08. 11:17 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 08. 14:55 Itthon

Orbán levelet ír minden nyugdíjasnak

Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti konzultáció keretében levelet küld minden nyugdíjasnak, arra kérve őket, hogy válaszlevélben osszák meg vele gondjaikat, és írják meg, szerintük mi lenne a kormány legfontosabb teendője az ország jelenlegi helyzetében - közölte a kormányfő szóvivője.

Szijjártó Péter közölte, hogy a nemzeti ügyek kormánya minden eddigi kormánynál nagyobb és több figyelmet kíván fordítani a nyugdíjasokra és problémáik megoldására. Hozzátette: a kabinet ezt nemcsak szavakban, hanem tettekben vállalja, ezért kérdezi meg a nyugdíjasokat most arról, hogy jelenlegi helyzetükön milyen intézkedések javítanának a legjobban.

A kérdőíves levelet 1,7 millió nyugdíjas háztartásba küldik el, a levél költségeit pedig a Fidesz fizeti, így a párt rendelte meg a levelek legyártását és a postai kézbesítést is. Hozzátette, nagyjából tíz forintba kerül egy küldemény elkészítése. Ezzel összefüggésben megjegyezte, nem akarják követni a szocialista kormányoknak azt a szokását, hogy a választások közeledtével közpénzeket költenek állami intézmények, kormányzati szervek reklámjaira.

Szijjártó Péter szerint a visszaküldött válaszokat értékelni fogják, és ezek alapján fogják alakítani a szociális biztonságot és a nyugdíjasok életkörülményeit befolyásoló intézkedéseket. Hozzátette, szeretnék, ha az idősek világnapjáig, október 1-jéig visszaérkezne annyi levél, amelyből kiderülhetne: hogyan látják a nyugdíjasok a kormány tevékenységét, saját élethelyzetüket, és mit várnak el még a kormánytól.

A szóvivő szerint a kormány elkötelezett abban a célkitűzésben, hogy a nyugdíjak megőrizzék a reálértéküket. Ugyancsak fontos vállalásnak mondta a kormány ígéretét a 40 évnyi szolgálati viszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulásának a lehetőségéről. A kormány itt is tartja az ígéretét a január 1-jei bevezetéssel kapcsolatban - fűzte hozzá.

"Ahhoz képest, hogy a Fidesz állítólag évek óta készen áll a kormányzásra és konkrét, kidolgozott programmal rendelkezik, száz nappal a hatalomra kerülése után ötletbörzére hív hárommillió nyugdíjast" - kommentálta az MSZP részéről Korózs Lajos a miniszterelnök szóvivőjének szerdai bejelentését.

"Szeretném emlékeztetni Orbán Viktort és magyar hangját, Szijjártó Pétert, hogy az Országgyűlés tavaly ősszel egyhangúlag fogadta el a Nemzeti Idősügyi Stratégiát és az ahhoz kapcsolódó konkrét cselekvési tervet" - közölte Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja, aki ajánlja az érintettek figyelmébe a MSZP választási programjának idősekkel foglalkozó fejezetét is.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.