2010. szeptember. 07. 20:14 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 07. 20:12 Itthon

Orbán Viktor széles réteghez szólt a politológusok szerint

A legkülönbözőbb hátérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok.

Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett "kipipálni", a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az "utópia" és a "valóság" fogalmak szolgálhattak.

Az utópiákkal való leszámolás gondolata egyébként illeszkedik a miniszterelnök által már eddig is hangoztatott "józan ész" politikájához - fűzte hozzá az elemző, aki szerint a "realitásokkal való szembenézés, a kijózanodás" hangsúlyozása egyfajta "finom hangolást, figyelmeztetést is jelenthet" az eltelt száz naptól csodát váró embereknek. Szomszéd Orsolya kiemelte: Orbán Viktor vigyázott arra, hogy ne "idegenítsen el egyetlen szavazói csoportot sem az önkormányzati választások előtt". A kormányfő célja továbbra is az, hogy a "változást mutassa fel az előző időszakhoz képest", a későbbi változásokhoz ugyanis elengedhetetlen lesz a társadalmi bizalom és a hitelesség megtartása - mutatott rá a Nézőpont Intézet munkatársa. 

Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője úgy látja, hogy a kormányfői beszéd a legkülönbözőbb attitűdökkel rendelkező szavazók figyelmét is hatékonyan fel tudta kelteni, ugyanakkor retorikai teljesítményként elmaradt Orbán Viktor beszédeinek átlagos színvonalától. A miniszterelnök értékelőjében "feltűnően sok ismétlés, illetve minden funkciót nélkülöző visszakanyarodás volt, ami törést jelent a korábbi beszédek hagyományos dinamizmusában, közönséget lelkesítő egyszerűségében" - fűzte hozzá. Filippov Gábor úgy fogalmazott: a miniszterelnök beszédében elismerte, hogy az eddigi "kis dolgok politikája nem hatolt a nemzetgazdasági problémák mélyére".

A Progresszív Intézet munkatársa szerint az "igazán érdekes kérdés" az lesz, hogy a kormány hozzálát-e végre a "választók komoly tömegeinek érdeksérelmével járó nagy dolgok politikájához" is az önkormányzati választások után.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.