2010. augusztus. 27. 09:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 27. 09:03 Itthon

Mennyibe kerülnek a hazai lovastáborok?

Idéntől elvileg már csak okleveles oktatók felügyeletével pattanhatnak nyeregbe a lovardalátogatók. A lovas üzemeknek 2012-ig kell átállniuk, addig még igencsak változó színvonalon (és árakon) nyerhet beavatást a lovaglás alapjaiba a nagyérdemű.

Jobbra húzom, jobbra megy, ha balra, akkor meg balra, közben tessék oldalba rúgni, hogy haladjunk is” – hangzik el sajnos még igen gyakran a megrettentett laikusok számára elsőre ugyan érthető, ám igencsak helytelen szárkezelési és segítségadási instrukció jó néhány hazai lovardában. A félórás osztálylovaglásért 3-4 ezer forintot is elkérő kontár lovardások ilyenkor a robotként körbejárkáló, már csak az esti zabadagjára összpontosító négylábúra bízzák a kuncsaftot. A szolgáltatásért fizető vendég – legyen gyerek vagy felnőtt – mindeközben úgy érzi, kapiskál valamit a lovaglásból, hiszen az történik, amit ő akar. Holott a kocalovasok ügyetlenkedéseihez fásult növényevő csak a napi rutinnak megfelelően közlekedik a pályán, és legfeljebb azt figyeli, hogy lovardavezető mikor vezényel ügetést és mikor lépést. Az így megkapott élmény nem több holmi üleprázatásnál, s valójában nincs köze a lovagláshoz, nem beszélve a lovas sportok (díjlovaglás, díjugratás, lovas tusa, más néven military) alapjainak elsajátításáról.

A cikket teljes terjedelmében az Eduline oldalain olvashatja el!

 

 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.