2010. augusztus. 20. 15:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 20. 15:30 Itthon

Elfogták a kislányt gázoló autóst

Könnyű sérüléseket szenvedett az a 11 éves kislány, akit egy személygépkocsi pénteken elgázolt Kiskunfélegyháza határában. Az autó vezetője segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt - közölte a rendőrség.

A személygépkocsit Kiskunmajsán megállították, vezetőjének jelenleg is folyik a kihallgatása - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.