2010. augusztus. 19. 09:19 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 19. 10:06 Itthon

Csepeli gyilkosság: a gyanúsított újra egy álarcosra hivatkozik

A csepeli kettős emberölés gyanúsítottja szerint egy ismeretlen álarcos ölt a csepeli iskolában – írja a csütörtöki Népszabadság. Ezzel a verzióval közvetlenül a gyilkosság után egyszer már előállt Kun Tamás, a rendőrök szerint azonban semmi nem támasztja alá a történetet.

A napilap ismerteti, hogy Kun Tamás, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola kettős gyilkossággal gyanúsított pedellusa a másfél éves nyomozás alatt egy alkalommal jegyzőkönyvön kívül azt mondta a nyomozóknak: a neki tulajdonított bűncselekményt egy ismeretlen álarcos követte el.

A csuklyás elkövető verziójával a gyanúsított közvetlenül a gyilkosságot követően már előállt, s egy korábban az iskolából kirúgott tanulóra próbálta terelni a gyanút. Akkor még nem tudhatta, hogy az egyik áldozat az egész, lövöldözést megelőző beszélgetést diktafonra rögzítette.

Szigeti József, a BRFK illetékes megbízott vezetője a Népszabadság kérdésére elismerte, hogy nem sikerült tisztázni Kun Tamás tettének indítékát, így a BRFK ma sem tud lényegesen többet az iskolában másfél éve történt kivégzésszerű kettős gyilkosság hátteréről, mint a nyomozás kezdetén.

A nyomozók szerint semmi nem támasztja alá az ismeretlen gyilkos teóriáját. A kettős gyilkosságról készült hangfelvételen semmi nyoma annak, hogy bűntény pillanatában Takács Józsefen, Papp Lászlón és Kun Tamáson, valamint az ügyben szintén gyanúsított Deme Gábor volt gazdasági igazgatóhelyettesen kívül bárki más a bűntény helyszínén tartózkodott volna.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.