2010. augusztus. 04. 10:00 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 04. 09:58 Itthon

Kráternyi lyuk a tavaly átadott bicikliúton

Megsüllyedt aknafedél, repedt, vagy leszakadt burkolat és kráternyi lyuk látható Zalaegerszegen, az Alsóerdei úton tavaly júniusban átadott gyalog-, és kerékpárúton - írta szerdai számában a Zalai Hírlap.

Kámán István, a polgármesteri hivatal útépítési és közlekedési csoportvezetője a lapnak elmondta; már a műszaki átadáskor lehetett látni, hogy a csatornafedelek közelében problémák jelentkezhetnek. Hozzátette; a napokban áttekintik a többi kerékpárutat is, ami azért is indokolt, mert az ugyancsak egy esztendővel ezelőtt átadott balatoni kerékpáros úton a burkolatot áttörve megjelent a fű, a parkerdei szakaszon pedig több tízméteres repedés látható.

A hibákat garanciában javítják majd ki. Lokális javításokat nem fogadnak el, ahol megsüllyedt a burkolat, a teljes felületet újra kell aszfaltozni - olvasható a napilapban. Az alsóerdei kerékpárút az északnyugati szennyvízelvezető rendszer kialakítását követően készült el, amelyre bankgaranciával 26 hónap jótállást vállalt a kivitelező Zalai Csatornaépítő Konzorcium - tájékoztatta a napilapot Kuti József projektvezető, hozzátéve, ha bejelentést kapnak az úthibáról, akkor az építő köteles az utat megfelelő módon kijavítani.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.