2010. július. 23. 11:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 23. 11:58 Itthon

Tömegverekedés készülődött Pécsett

Tömegverekedést akadályozott meg a rendőrség hét kommandósa és három nyomozója Pécsett, az akcióval összefüggésben nyolc ember ellen indult eljárás - közölte a rendőrség pénteken.

A rendőrségnek csütörtök este egy telefonáló jelezte, hogy Kertváros városrészben tömegverekedés készülődik. A helyszínen két tízfős társaság akart egymásnak esni, állítólag azért, mert egyiküket megpofozták egy diszkóban. A rendőrök azonban közéjük álltak, megbilincselték, majd előállították azokat, akik az első felszólításra nem távoztak. Az elfogások során egy rendőrnő könnyebb sérülést szenvedett. Nyolc emberrel szemben indult büntetőeljárás csoportos garázdaság miatt, ketten őrizetben vannak, előzetes letartóztatásukról napokon belül dönt a bíróság.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.