Nincs többé teljesítményértékelés a köztisztviselőknél
Előzetes bejelentés nélkül a kormány megszüntette a teljesítményértékelést a köztisztviselői körben; az ok a takarékoskodás lehet - írta az index.hu pénteken.
Még június 30-án jelent meg az a Magyar Közlöny, amelyben közzétették a kormány rendeletét az "egyes közszolgálati jogviszonnyal összefüggő kormányrendeletek módosításáról". A szabályozás hatályon kívül helyező rendelkezései közé, egy paragrafus egyetlen pontjába helyezték azt, hogy megszűnik az a 2006-os kormányrendelet, amely a teljesítményértékelési rendszerről szólt - olvasható a portálon.
A teljesítményértékelési rendszer eltörléséről - mint írták - nem találtak semmiféle kormányzati tájékoztatást. Így hivatalosan azt sem lehet tudni, mi is indokolta a 2006-ban bevezetett, Szetey Gábor nevéhez köthető rendszer megszüntetését, "csak sejteni lehet az okot: a takarékoskodás".
A teljesítményértékelési rendszer úgy működött, hogy az év elején minden egyes köztisztviselő elé - vele közösen meghatározva - a felettese kitűzött valamilyen számszerűsíthető, munkavégzését mérő célt, majd az év végén ezt vetették össze a produktumával. Ennek alapján osztotta szét az éves jutalomkeretet az intézmény vezetője a köztisztviselő dolgozók között, de úgy, hogy a jutalmazottak megoszlása a normális eloszlást kellett hogy kövesse - olvasható.
Mint írták, azzal, hogy most eltörölték a teljesítményértékelési rendszert, egyúttal megszüntették vele idén a jutalmakat is. Hiába volt ugyanis év elején kitűzve minden érintettre egy cél, és hiába teljesített jól eddig bármelyikük, év végi értékelés híján nem kaphat senki sem prémiumot. Az index.hu szerint a költségvetés idén "pár tízmilliárd" forintot spórolhat meg.
A portál szerint a köztisztviselők közül azonban mégis vannak olyanok, akik jutalmat kaphattak. Azok juthattak némi bónuszhoz, akik még június 30-a előtt kiléptek a munkahelyükről, ugyanis az addig hatályos rendszer úgy rendelkezett, hogy a munkahelyétől kilépett köztisztviselőt értékelni kell és az időarányosan neki járó jutalmat ki kell fizetni - olvasható.
Mint írták, a teljesítményértékelési rendszer eltörlésével megszűnik az is, hogy köztisztviselő bértábla szerinti illetményét csökkenteni vagy növelni lehessen annak megfelelően, hogy milyen jól szerepelt a teljesítményértékelésen.