2010. július. 14. 18:48 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 14. 18:49 Itthon

Ötmilliárdért újít fel árvíz sújtotta középületeket a kormány

A kormány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hozzávetőleg ötmilliárd forint értékű önálló kormányprojektet indít az árvízben megsérült közösségi építmények fejlesztésére.

A kormány szerdai ülése után Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője azt mondta: Borsod megyében a kormány nemcsak a helyreállítást finanszírozza majd, hanem a kötelező önkormányzati feladatot ellátó épületek - óvodák, bölcsődék, szociális otthonok - helyreállítását is. E tervezést a Makovecz Imre nevével fémjelzett csapatra bízzák. Közölte: a kormány tájékoztatást kapott a védekezési költségek kifizetéséről: 17 település kivételével - ahol az adatok pontosítása zajlik - az árvíz elleni védekezésben részt vett állami és önkormányzati szervek költségeit kifizették. 

Az Európai Unió szolidaritási alapja kapcsán kiemelte: az erről szóló kormány-előterjesztés elkészült, a szakértők már konzultáltak a magyar igényről, annak pozitív volt a fogadtatása, így vélhetőleg még az ősszel döntés születhet 5 milliárd forintról. A főigazgató az állami és önkormányzat utakban, hidakban keletkezett károkról szólva közölte: összesen 31 milliárd forint a kár összege, ebből 10 milliárd forintos az a rész, amely a helyhatósági tulajdonú utakban, hidakban keletkezett. Utóbbi a vis maior alapból térítik meg; az többiről a fejlesztési tárca gondoskodik.

Bakondi György közölte: a kormány közmunkaprogramok indításáról is döntött és felkéri a Borsod megyei önkormányzatot, hogy a külön számlán vezetett, 40 millió forintos karitatív forrásból támogassa a halaszthatatlan bontási feladatokat. Felsőzsolca és Szikszó kapcsán kiemelte azt is, hogy a kormány úgy döntött: a közigazgatási, igazságügyi miniszter és a belügyminiszter utasítást ad ki, hogy a térségben lévő államigazgatási hivatal közvetlenül és a helyszínen nyújtson segítséget a rendeletalkotásban, a döntéshozatalban, a pénzeszközök felosztásában. Bakondi György leszögezte: szakmai segítségnyújtásról van szó. 

Bakondi György és Nagy Anna kormányszóvivő is egybehangzóan úgy fogalmazott a szikszói polgármester nyilatkozataival kapcsolatban, hogy nem szerencsés, ha az emberek problémáiból bárki politikai tőkét kovácsol; kevesebb politikai küzdelemre és több pontosságra van szükség az emberek ügyeinek intézésében. Füzesséri József Szikszó szocialista polgármestere kedden arról beszélt: a kormány a magáningatlanokban keletkezett szerkezeti károkat nem téríti meg, holott korábban azt az illúziót keltette az emberekben, hogy számíthatnak a magáningatlanokban történt károk megtérítésére.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.