2010. július. 12. 12:10 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 12. 12:05 Itthon

Az LB elutasította Kulcsár Attila letartóztatására vonatkozó ügyészi fellebbezést

Elutasította a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Kulcsár Attila előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészi fellebbezést - közölte az LB hétfőn az MTI-vel.

Az LB indoklása szerint Kulcsár az elsőfokú büntetőper nagy részében is szabadlábon védekezett, ugyanakkor már több mint három évet töltött előzetes letartóztatásban, a vádban szereplő, egyébként "valóban kimagasló" súlyú bűncselekmény miatti szökés veszélye pedig önmagában nem indokolja a legsúlyosabb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, a letartóztatás alkalmazását - tartalmazza a közlemény.

A sok milliárdos nagyságrendű sikkasztással vádolt bróker és társai ügyében május 27-én kihirdetett másodfokú határozatában a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a korábbi elsőfokú döntést, továbbá megszüntette Kulcsár előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az ügyészség akkor fellebbezett a kényszerintézkedés vonatkozásában, és indítványozta az elsőrendű vádlott letartóztatását. Ezt utasította el július 5-ei döntésében az LB, helybenhagyva ezzel a tábla által kiszabott lakhelyelhagyási tilalmat, amely Budapest területére vonatkozik.

Kulcsár Attila és 23 társa 1998 és 2002 között elkövetett cselekményei miatt a Fővárosi Főügyészség 2005-ben emelt vádat, a Fővárosi Bíróság pedig 2008 augusztusában elsőfokú, nem jogerős ítéletet hirdetett. Májusban azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az igen terjedelmes elsőfokú eljárás megismétlésére utasított, így még bizonyosan évekig eltart a nyolc éve megindult büntetőeljárás jogerős lezárása.

Hirdetés