Itthon MTI 2010. június. 21. 18:19

Vizsgálat indul az Omninvest állami támogatása miatt

Vizsgálatot indít a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH), lehetséges ugyanis, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejlesztésével".

A  magyar kormány 2010 elején az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elvárásainak megfelelően arról döntött, hogy Magyarországot az újinfluenza elleni vakcina kutatási és gyártási központjává teszi. A döntés után az NKTH - a jogszabályi kereteknek megfelelően - kiírt egy nyílt pályázatot, amelyre egyedül csak a projektre alakult Omninvest Development Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. jelentkezett. A hárommilliárd forint összköltségű programba a magyar állam kétmilliárd forinttal szállt be, míg a kutató cégre egymilliárd forint előteremtése hárult.

"Egyes információk szerint az Omninvest Development a kutatások elvégzésére egy közbeszerzési eljárást írt ki, amelynek a győztese az Omninvest Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. lett" - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. Viszont a jelenleg hatályos törvények és jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy a szolgáltatást csak egy független vállalkozástól lehet "megvásárolni" - hangsúlyozza a a minisztériumi közlemény.

A tárca tájékoztatása szerint a nemzetgazdasági miniszter mellett az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága is vizsgálatot folytat.


 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.