2010. június. 01. 10:07 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 01. 10:20 Itthon

Beszakadt M6-os: átvilágítják a PPP-szerződéseket

Vizsgálják az M6-os autópálya burkolatának beszakadása okait, ezzel együtt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdi a köz- és magánszféra partnersége (PPP) szerződések teljes átvilágítását, mert azok az állam számára előnytelenek - közölte a minisztérium kedden.

Az MTI megkeresésére Arzt Gergely sajtóreferens emlékeztetett arra,  hogy az M6-os Dunaújváros és Szekszárd közötti szakasza a korábbi szocialista kormány által erőltetett PPP konstrukcióban, azaz a köz- és magánszféra partnersége keretében épült meg. Ez a megkötött szerződések alapján csak a közlekedés területén kifizetendő évi több mint 100 milliárd forintos teher az adófizetőknek.

Az építés mellett az üzemeltetés-fenntartás is a magánpartner feladata. A szükségessé váló karbantartási munkák elvégzéséért tehát a koncessziós időszak alatt az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. felel - áll a minisztérium közleményében.

A tájékoztató kitér arra, hogy az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóság bocsátotta ki az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakaszára. A minisztérium közleménye szerint a „hatóságra vélhetően jelentős szocialista politikai nyomás feszült”.

Az állam számára előnytelen szerződésben szerepel bizonyos vis maior esemény is, amikor a helyreállítás értékének biztosítás feletti részét az állam fizeti meg az adófizetők pénzéből. Ezért a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megkezdi a PPP szerződések teljes átvilágítását - tudatta Arzt Gergely sajtóreferens.

Az M6-os Dunaújváros-Szekszárd szakaszán, a Tolna megyei Tengelic közelében vasárnap okozott kárt a vihar. A jobbpálya leállósávja mintegy 30 méter hosszban sérült, egyes helyeken beszakadt. A forgalom sebességkorlátozás mellett és egy sávban hétfő délután megindult. A helyreállítás időpontja viszont még nem ismert - derült ki a minisztérium tájékoztatásából.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.