2010. május. 14. 08:54 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 14. 09:01 Itthon

Halálos gázolás Szatymaznál

Személygépkocsi gázolt el egy gyalogost Szatymaz közelében a régi 5-ös úton; a feltehetően stoppolni próbáló kecskeméti nő a helyszínen életét vesztette – pontosította a rendőrség pénteken a korábbi tájékoztatását, amely szerint kerékpáros volt az áldozat.

Az éjszakai órákban a feltehetően ittas nő sötét ruházatban, láthatósági mellény nélkül haladt az úttest jobb szélén, majd behúzódott a felezővonal közelébe. Ezt egy Szeged felé tartó, utánfutót vontató gépkocsi sofőrje későn észlelte, és elütötte őt – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A 38 éves kecskeméti nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.