2010. május. 07. 14:02 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 07. 14:41 Itthon

Rendszeresen verte tanárnőjét egy almamelléki diák

Heteken át ütötte-rúgta, szidalmazta 50 éves tanárát egy 11 éves fiú egy baranyai faluban, Almamellék községben - közölte a rendőrség.

A tanárnőt a rendőrök kihallgatták. A pedagógus elmondta, hogy a fiú a játszótéren, a tanulószobában, a buszmegállóban és mindenhol, ahol csak összetalálkoztak, minden ok nélkül rátámadt. Lökdöste, pofozta, belerúgott, volt olyan is, hogy az utcán rúgta meg, ez utóbbit a tanuló anyja is látta, mégsem szólt a gyerekére. - mondta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A tanárnő elmondása szerint többször jelezte már felettesének az esetet, írásos kérelmet is benyújtott, de a támadások azóta sem szűntek meg. A fiút az eljárás során pszichológus fogja megvizsgálni. A rendőrök minden tanút részletesen kihallgatnak, és az eljárásba bevonják a többi érintett hatóságot is, hogy közösen vizsgálják ki az eset körülményeit.

 

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. április. 14. 14:00

Mihez kezdenek most Magyar Péterék 1,1 millió adattal, és miért kulcsfontosságú a Nemzet hangja a Tiszának?

Lezárult a Nemzet hangja (nép)szavazás, a Tisza Párt eddigi legnagyobb tömeget vonzó politikai akciója, és a legtöbb kérdésre 90 százalék feletti volt az igenek aránya. De nem is ez az eredmény számít igazán: a politikai értéket Magyar Péteréknek rövid távon a mozgósítás, hosszabb távon pedig az egymilliónál is több begyűjtött adat adja.