2010. április. 25. 13:17 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 25. 12:32 Itthon

Biztonsági jelekkel védik a szavazólapokat

Az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában is biztonsági jelekkel védik a szavazólapokat a másolás ellen.

Az Állami Nyomdában ezen a héten szigorú biztonsági intézkedések mellett nyomtatták ki a választás második fordulójához szükséges - A/4-es méretű - szavazólapokat, amelyeken a jelöltek abc-rendben szerepelnek egymás után. Az 57 országgyűlési egyéni választókerületben, ahol második fordulót kell tartani, általában 3 jelölt neve szerepel a szavazólapon, de van négy olyan választókerület, ahol csak kettőé. (Az urnákhoz valamivel több mint 2,5 millió választópolgárt várnak.)

Az 57 féle szavazólapból nem pontosan annyit nyomtattak, ahány választó van, hanem - az elrontott szavazatokra gondolva - néhány százalékkal többet, de a szavazatszámláló bizottságoknak szigorúan el kell számolniuk valamennyi fel nem használt cédulával.

A szavazólapokat többféle biztonsági jellel is ellátták, így például mikroírással és uv-nyomattal. Ez utóbbi az uv-lámpa alatt egyebek mellett a választás évét, valamint az országgyűlési képviselők választása feliratot mutatja. A korábbi választásokon több szavazatszámláló bizottság is használt uv-lámpát a szavazólapok ellenőrzésénél, volt olyan település, ahol a helyi vegyesbolt pénztárából hozták fel a pénzjegyellenőrző lámpát.

A szavazólap nem a választópolgár tulajdona, így azt nem szabad hazavinni, ennek ellenére az urnákból gyakran hiányzik több-kevesebb cédula. A boríték megkönnyíti a "gyűjtők" dolgát, hiszen nem lehet tudni, hogy az urnába dobott szavazat a borítékban vagy a választópolgár zsebében van-e.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.