2010. április. 07. 09:08 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 07. 09:07 Itthon

Tart a nyomozás a kunszentmártoni radioaktív hulladék ügyében

Még tart a nyomozás a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) abban a múlt év végén a médiában nagy vihart kavart ügyben, miszerint 1999 decemberében radioaktív veszélyes hulladékot szállítottak Kunszentmártonba, az ottani szőrmegyár területére - írta szerdai számában az Új Néplap.

Egy súlyos beteg gépkocsivezető 2009 végén a nyilvánosság előtt arról beszélt, hogy az anyagot ő rakodta és szállította a gyárba. Akkor a város önkormányzata feljelentést tett, s az eljárást lefolytató NNI azóta tanúk sorát hallgatta ki, illetve okirati bizonyítékokat próbált gyűjteni.

 Mint Ábrahám Attila alezredes a lapnak elmondta: az okirati bizonyítást nehezíti, hogy egyes számviteli iratok és bizonylatok megőrzési ideje lejárt, többségüket már leselejtezték. Az is lehet, hogy a szállítmányokat valamilyen irattal "álcázták" - tette hozzá.

 Az NNI osztályvezetőjének közlése szerint a bűncselekmény már valószínűleg elévült, így az eljárás elsődleges célja, megtalálni a radioaktív anyagot, hogy az ne szennyezhesse tovább a környezetet.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.