2010. március. 31. 11:41 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 31. 11:38 Itthon

Csepeli "titokszobáról" beszél a Fidesz

A Fidesz szerint Csepelen is ugyanolyan "titokszoba" működik, mint a BKV-val kapcsolatos ügyekben. Németh Szilárd fideszes önkormányzati és országgyűlési képviselő állítását szerdán azzal indokolta, hogy a csepeli önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokkal összefüggő szerződésekbe csak egy olyan helyiségben tekinthettek bele, ahol semmilyen feljegyzést nem lehetett készíteni.

A politikus budapesti sajtótájékoztatóján a konkrét esetről szólva kifejtette: a csepeli vagyonkezelő felügyelőbizottságának fideszes tagja múlt héten azzal a kéréssel fordult a vagyonkezelő vezérigazgatójához - aki egyébként a csepeli MSZP elnökhelyettese is -, hogy betekinthessen olyan dokumentumokba, amelyek önkormányzati ingatlanok felújításáról szólnak. Erre április 16-ára ígértek neki lehetőséget.

Eközben azonban olyan információkat kaptak a fideszesek, amelyek szerint 2009-ben Császár Mihály volt csepeli rendőrkapitány hozzájutott egy kerületi önkormányzati lakás tulajdonjogához. Emiatt a helyi Fidesz-frakció több kérdést is intézett Tóth Mihályhoz, Csepel MSZP-s polgármesteréhez, kérdéseik többségére azonban nem kaptak konkrét választ - ismertette Németh Szilárd.

Hozzátette, hogy a polgármesterhez eljuttatott kérdések után viszont "felgyorsultak az események", a vagyonkezelő felügyelőbizottságának fideszes tagja ugyanis mégiscsak betekinthetett a kért szerződésekbe, ám azt csak egy "titokszobában" tehette, és semmit nem jegyzetelhetett le.

A fideszes képviselő felvetette: hogyan lehet, hogy "titkosítják" a volt rendőrkapitány lakásügyét, hasonlóan az önkormányzati ingatlanfelújítások szerződéseihez? Németh Szilárd mindezek alapján felszólította Tóth Mihályt, valamint Avarkeszi Dezső csepeli MSZP-s parlamenti képviselőt, igazságügyi államtitkárt, hogy szerezzenek érvényt az üvegzsebtörvényben foglaltaknak, és hozzák azonnal nyilvánosságra az összes ingatlanfelújítási szerződést és a Császár Mihály lakásvásárlásával kapcsolatos dokumentumot is.

 

 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.