2010. március. 25. 11:25 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 25. 11:51 Itthon

Jogerősen pénzbüntetéssel sújtották a korábbi kalocsai rendőrkapitányt

Hivatali visszaélés miatt jogerősen 150 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta Gyepes Zsoltot, Kalocsa korábbi rendőrkapitányát csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.

Ha a nyugalmazott rendőr alezredes nem fizeti meg a pénzbüntetést, azt 300 nap, fogházban letöltendő, végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni – mondta ki az ítélőtábla Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa.

A főtiszt 2006. január 1-jétől vezette a kalocsai rendőrkapitányságot. Az alezredes szolgálati gépkocsijával 2008. április 14-én a Bács megyei város belterületén a megengedett 50 kilométeres óránkénti sebesség helyett 99-cel hajtott, s ezt rögzítették is beosztottai a traffipaxszal.

Miután a vádlott megtudta, hogy sebességtúllépése jelentős, telefonon felhívta két kollégáját is, akiktől arról érdeklődött, hogy ilyen esetben mi a teendő. Mindkét rendőrtiszttől azt a felvilágosítást kapta, hogy a felettesének jelentenie kell a történteket. Gyepes Zsolt, miután befejezte a telefonálást, a sebességmérést végző beosztottainak azt az utasítást adta, hogy a települési naplóba szóbeli figyelmeztetést jegyezzenek be, majd elhagyta a helyszínt.

A traffipaxot kezelő rendőrök a „parancsnokkal egyeztetve” megjegyzéssel rögzítették a naplóban a szóbeli figyelmeztetést. Így került a dokumentum az ügyeletes tiszt és a közlekedésrendészeti osztály vezetőjének aláírásával a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol további intézkedés nélkül rögzítették az adatokat. Amikor a vádlott szabálysértése a sajtóban nyilvánosságra került, az adatokat egy másik számon iktatva ismét rögzítették, és a feldolgozott anyagot továbbküldték az illetékes hatósághoz.

A vádlott, bár kötelessége lett volna, felettesének, a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitánynak csak azután jelentette a szabálysértést, hogy nyilvánosságra kerültek a történtek. A bíróság döntése szerint a férfi ezzel kötelességszegést követett el.

Az országos rendőrfőkapitány 2008. augusztus 4-én – nyugállományba helyezés miatt – megszüntette a férfi szolgálati viszonyát. A vádlott a bűncselekmény elkövetését az eljárás során mindvégig tagadta.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.