2010. március. 19. 08:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 19. 10:53 Itthon

Kisalföld: nem járt kezelésre a tényői gyilkos, csak orvosi tanácsot kért

Nem járt pszichiátriai kezelésre a tényői gyilkos, csak orvosi tanácsot kért - írta pénteken a Kisalföld egy név nélkül nyilatkozó pszichológusra hivatkozva.

A pszichológus a lapnak elmondta: háromszor találkozott a férfival, aki hétfőn meggyilkolta két gyermekét és feleségét, majd magával is végzett. Az orvos hozzátette: azt javasolta a férfinak, hogy panaszai súlyosbodása esetén forduljon pszichiáterhez, mert gyógyszeres kezelésre lesz szüksége.

„Annak alapján, amit a két fiatal elmondott nekem, s ahogy a férj viselkedett a tragédia előtt egy hónappal, nem volt okom mentőt hívni, hogy azonnal vigyék a kórházba, s tartsák bent” - mondta az orvos. Közölte: noha rákérdeztek, a férfi „inkább hárította, nem hozta külön szóba”, hogy évtizedekkel ezelőtt édesapja önkezével vetett véget életének.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.