2010. március. 19. 14:05 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 19. 13:57 Itthon

Sztálint megfosztották pécsi díszpolgári címétől

Határozatban erősítette meg Pécs vezetése, hogy Sztálin már nem díszpolgára a baranyai megyeszékhelynek.

Az pécsi önkormányzat csütörtöki közgyűlésén Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere nyújtotta be az ezzel kapcsolatos előterjesztést, és a képviselők meg is szavazták. Nagy Csaba korábbi közleményében azt írta: "bár a díszpolgári intézmény rendszerváltás utáni újraalapításával ez a cím jogilag már aligha tekinthető érvényesnek", hiányát érzi annak, hogy a város vezetése külön határozatban még nem erősítette meg a diktátor megfosztását ettől a címétől.

A politikus utalt rá, hogy a levéltári adatok alapján Sztálin 1947-ben kapott díszpolgári címet Pécs akkori vezetésétől. Ugyanabban az évben, amikor jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták Kovács Béla egykori földművelésügyi minisztert, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Budapest 2004-ben fosztotta meg Sztálint a díszpolgári címtől.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.