2010. március. 13. 12:09 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 13. 11:33 Itthon

Sikertelen bankautomata-feltörés Egerben

Elfogott a rendőrség egy 26 éves novaji férfit, aki társával megpróbált feltörni egy bankjegykiadó automatát péntek hajnalban, Egerben.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy egri ABC-nél elhelyezett automatát próbáltak feltörni lángvágóval és egyéb eszközökkel, amit lakása ablakából látott meg valaki, és értesítette a rendőrséget.

A rendőrök Novajon, egy családi házban fogták el a férfit. A ház előtt állt az a terepjáró is, amellyel korábban a mocsaras, nádas területen menekültek. A szóvivő közölte: a férfit őrizetbe vették, ellene jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

A férfi ellen jelenleg is folyamatban vannak büntetőeljárások kisebb vagyon elleni bűncselekmények, valamint lőfegyverrel való visszaélés miatt. Soltész Bálint hozzátette: a novaji férfi egy társával próbálta meg feltörni az ATM-et, a másik férfit még keresik. Elmondta: az automatában 20 millió forint volt, a bankjegyek nem sérültek meg.

Mivel néhány hete Lillafüreden is történt hasonló bűncselekmény, a rendőrség vizsgálja, hogy van-e összefüggés a két ügy között – tette hozzá a szóvivő.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.