2010. március. 08. 12:49 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 08. 12:54 Itthon

Csákányos ékszerrablókat fogott el a rendőrség

Ékszerrablókat fogtak el a rendőrök Budapesten, a két férfi február végén csákánnyal törte be egy XV. kerületi üzlet kirakatát, rátámadtak az eladóra, s egymillió forint értékben nyakláncokat vittek el - közölte Horváth Antal, az Észak-pesti Bűnügyi Régió vezetője hétfőn Budapesten.

A Páskomliget utcai üzlet kirakatában hatmillió forint értékű ékszer volt. A boltban tartózkodott eladó, észlelve a bűncselekményt, gáz riasztó fegyverével két lövést adott le - mondta Horváth Antal a sajtótájékoztatón. Az egyik sértett, a 48 éves D. Lajos ekkor a sértett kezére csukta az ajtót, s közben a csákánnyal megpróbálta megütni, de nem járt sikerrel. Az eladót a betört kirakatüveg szilánkjai sebesítették meg a kezén. A tettesek végül egymillió forint értékben vittek el nyakláncokat a helyszínről.

A menekülő két férfi egy szemtanúnak vált gyanússá, feljegyezte annak a fehér színű személygépkocsinak a rendszámát, amelybe beültek. A nyomozók így jutottak el a 34 éves F. Ferenchez, akivel szemben korábban élet- és vagyon elleni bűncselekmények miatt már eljárás indult. A férfi eleinte megtagadta a vallomástételt, majd az előzetes letartóztatását elrendelő bírósági tárgyaláson elismerte tettét. Állítása szerint az ékszerek a társánál voltak. 

A nyomozók március 3-án fogták el D. Lajost, aki emberölés bűntette miatt már volt büntetve, továbbá jelenleg is élet- és vagyon elleni bűncselekmények miatt folytatnak eljárást ellene. A férfi megtagadta a vallomástételt. Az ellopott ékszereket a rendőrség még nem találta meg.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.