Romsics Ignác: a végzett diplomások felére van csak igény
Romsics Ignác a hazai oktatáspolitikát, Békesi László a cigányság integrációja érdekében tett lépések összehangolatlanságát ostorozta A Köztársaság állapotáról címmel rendezett budapesti konferencián, amelynek a Bibó István Közéleti Társaság volt a házigazdája.
Ami az egy főre jutó GDP-t illeti, 1870 és 1913 között Magyarország és Nyugat-Európa között a különbség nem nőtt, de az Egyesült Államokhoz képest már akkor is megkezdődött Magyarország lemaradása – mondta, mindezt konkrét adatokkal alátámasztva Romsics Ignác Széchenyi-díjas történészprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A különbség 1870 és 2001 között azonban már szembetűnő: ebben a 131 évben az Egyesült Államokban 11,5-szeresére, Nyugat-Európában 9,5 szeresére, Magyarországon azonban csak 6,8-szorosára nőtt az egy főre jutó GDP. Finnországhoz vagy Japánhoz képest pedig még föltűnőbb a lemaradás: Finnországnak 28-szor, Japán 18-szor volt annyi az egy főre jutó GDP-je az ezredfordulón, mint százharminc évvel korábban. „Történelmi lemaradásunk tehát kétségtelen” – mondta Romsics.
A prosperáló gazdaságú dualizmus idején létrejött a vasúthálózat, fölépült a modern Budapest, valamint egy sor vidéki város korszerűsödött – Romsics a szecessziós Nagyváradot és Szabadkát hozta föl példának. A Horthy-korszak hullámzó teljesítményt tudott fölmutatni. A gazdaság 1939-ben volt a csúcson, ekkor az 1913-as szint 131 százalékát érte el az ország. Nyugat-Európához képest a lemaradás nem nőtt tovább, sőt: az Egyesült Államokhoz képest kissé csökkent. A Horthy-korszakban radikálisan csökkent az analfabétizmus. Ez a dualizmus öröksége mellett gróf Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszterségének volt köszönhető – tette hozzá a történészprofesszor.
A szocializmus alatt 1988-ban volt az egy főre jutó GDP a csúcson: két és félszer akkora, mint 1939-ben. De a lemaradás mind az Egyesült Államokhoz, mint Nyugat-Európához viszonyítva tovább nőtt. Bár az utóbbi százharminc év lemaradásának nagy része a szocializmusnak köszönhető, hogy lehet mégis, hogy a Kádár-korszak iránt nosztalgia van? – tette föl a kérdést Romsics és felelt is rá legott: úgy, hogy a rendszer igyekezett egalizálni. A nyomorgók nagy része kiemelkedhetett a nyomorból és kispolgárosodhatott. Romsics szerint a nosztalgia másik oka a rendszerváltás utáni gazdasági csőd. A kilencvenes évek első felében nemcsak gazdasági visszaesés következett be, hanem a jövedelmi különbségek is nőttek. 2000-ben a lakosság alsó tizede a javak három, a felső tizede pedig huszonöt százalékát bírta. Ez nem jelent kiugró egyenlőtlenséget a Nyugathoz képest, de a Kádár-korszak után az emberek jelentős részét frusztrálta.
Romsics úgy látja: Magyarország gazdasági bajai az elmúlt húsz évben a magas adókra vezethetőek vissza: az adók lényegesen magasabbak, mint Ausztriában vagy akár Svédországban. Megoldás az lenne – vélte –, ha a magas szociális kiadásokat lefaragnák. Emellett versenyképes oktatásra és a munkához való viszonynak, a közmorálnak a javítására van szükség. „Fegyelmezett munkakultúra nélkül elképzelhetetlen a fölemelkedés” – fogalmazott. A valós helyzet viszont lesújtó: az idegennyelvtudás katasztrofális, a pisai teszten pedig gyatra teljesítményt produkáltunk. Az oktatásara kevés pénzt szán Magyarország – vélte Romsics, aki egyúttal bírálta az oktatási törvény 1990-es módosítását. Szerinte súlyos hiba, hogy egyszerre lehetnek négy-, hat- és nyolcosztályos általános iskolák. Szintén az oktatási rendszer hibájának rótta föl a szakképzés hanyatlását. Hozzátette: a magyar munkaerőpiac a végzett diplomásoknak csak a felét igényli.
„Bárkié lehet a dicsőség, ha a hazáé a haszon.” Ezt a Széchenyi-idézetet adta előadása mottójának Békesi László közgazda, kétszeres volt pénzügyminiszter. A politikától már visszavonult gazdasági szakember szerint a globális válság első szakaszán a világ túljutott. A 2008 előtti virtuális pénz világa egyszer és mindenkorra véget ért. A kamat- és a biztosítási föltételek keményednek. A reálgazdasági válság világszinten elérte a mélypontját, nálunk ugyanez fél év múlva várható. A kapacitások csökkentése nem fejeződött be, még munkahelyek fognak megszűnni – tette hozzá Békesi. Szerinte a szociális válságnak még a közepén sem vagyunk. Békesi arra az anomáliára hívta föl a figyelmet, hogy „a szociális válságot kezelni kellene, de ez hátráltatná a gazdaságból való kilábalást”. Hozzátette: senki sem halhat éhen vagy fagyhat meg, a cigánykérdést pedig – akár a cigányok pozitív megkülönböztetésével – meg kell oldani. Békesi megjegyezte: a gazdasági visszaesés nagyobb, mint amekkora lett volna, ha nincsenek a 2001-től elkövetett gazdaságpolitikai hibák.
A közeljövő magyar gazdaságpolitikai dilemmáiról a szakember azt mondta: a magyar gazdaság teljesítménye kicsi. Erre épült – Kornai János kifejezésével élve – a „koraszülött jóléti állam”. A versenyképesség gyenge, a költségek pedig magasak. Békesi arra a dilemmára hívta föl a figyelmet, hogy lehet-e előbb a gazdaságot élénkíteni, majd utána megszorítani. „Ez Magyarországon nem reális” – felelt. Úgy folytatta: hazai erőforrás erre nincs, a külföld pedig ezt nem fogja szponzorálni. Az 51 százalékos újraelosztási arányt nyolc-tíz százalékkal csökkenteni kell. Előrejelzése szerint 2011-től Magyarországon már lehet évi három-négy százalékos növekedés. Az euró bevezetése 2014. január 1-jén reális – vélte Békesi, aki szerint „nincs reálgazdasági konvergencia, ha nem teremtjük meg az eurocsatlakozás föltételeit”.„Ha nem szedjük össze magunkat, elkerülhetetlen lesz a leszakadás Európa fejlett részeihez képest” – zárta gondolatait Békesi László.
A hvg.hu Békesi Lászlót arról kérdezte, hogy mivel az elmúlt húsz évben a mindenkori kormány tízmilliárdokat költött cigányintegrációra, az eredmény pedig egyenlő a nullával, miért lenne ez a továbbiakban másképp. „A probléma éppen az volt, hogy egy jelszó megvalósítása érdekében az alapvető folyamatoktól elszakított támogatások nem lehetnek eredményesek. Egy több évtizedes problémáról és föladatról van szó. Az oktatásnál, a szakképzésnél kell kezdeni. Ez a pozitív megkülönböztetés egyik területe lehet. A munkába vezetés, a kulturális különbségek csökkentése, a pozitív minták fölállítása, a gettókat is beleértve az infrastrukturális elmaradás fölszámolása, az éhínséggel kapcsolatos problémák – akár természetbeni juttatásokkal történő – csökkentése, egy cigány népegészségügyi program mind csak együttesen vezethet eredményre.” A volt pénzügyminiszter szerint ezt a problémahalmazt „egy vagy akár két jó szándékú kormány” néhány tízmilliárd forintos célzott támogatással nem tudja megoldani. „Nem egy látványosan kiragadott, konjunkturális megoldásra kell törekedni, hanem beépíteni a teljes társadalmi-gazdasági fejlődési folyamatba.” Békesi úgy látja: az Egyesült Államok példája azt mutatja, hogy a színesbőrűek integrációja pár évtized alatt megtörténhetett. „A föladatot nem szabad lebecsülni, de föladni sem” – fűzte hozzá.