Orvosi műszereket loptak a Heim Pál Gyermekkórházból
Orvosi műszereket loptak a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházból - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.
A BRFK sajtóügyeletese azt mondta a vasárnap hajnali bűntényről: a VIII. kerületi rendőrség helyszíni szemlét tartott, és ismeretlen tettesek ellen jelenleg is nyomoz. Az anyagi kár megállapítása folyamatban van.
A napidoktor.hu elnevezésű honlap azt írta: a több millió forintos kárt okozó bűntett során technikai eszközök, számítógépek és kiszolgáló műszerek tűntek el, s a vandál pusztítás miatt az épületben is számottevő kár keletkezett. A kórház főigazgatója, Harmat György a honlapnak elmondta: az egyébként is nehéz anyagi helyzetben levő kórházat az anyagi károk mellett érzékenyen érintette a vandalizmus, de a gyógyítás folyamatában és színvonalában a bűntény nem okoz változást.