2010. február. 28. 14:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 28. 14:31 Itthon

Az MSZP feljelentést tesz a Csongrád megyei közpénzek felhasználása miatt

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a Csongrád megyei közgyűlés egy vizsgálóbizottsággal vizsgálja ki, a megyei fenntartású cégek milyen fideszes politikusok tulajdonában lévő cégeket támogattak közpénzből, és az ügyben feljelentést tesz. A szocialisták továbbá felszólítják a jászberényi fideszes képviselőket, hogy támogassák a kórházi vagyonkezelő társaság megszüntetését.

Az egyszerre két helyi ügyet is bemutató vasárnapi sajtótájékoztatóján az MSZP azt kívánta demonstrálni, hogy miként kormányozna megítélésük szerint a Fidesz.  A szocialista Szabó Zoltán - az Így kormányoztok ti című, általa "szappanoperának" nevezett sorozatának 26. részében - két egymástól független, de szerinte egyaránt jellemző üggyel kívánta bemutatni, hogy "mit művel a Fidesz az adófizetők pénzével az általa vezetett önkormányzatokban".  

A Kozma József és Gedei József szocialista országgyűlési képviselőkkel közösen tartott sajtótájékoztatóján Szabó Zoltán azt mondta: "nem egyszerű csínytevésekről van szó, hanem olyan komoly gazdasági bűncselekmények gyanújáról, amelynek felderítése a rendőrségre és a nyomozó hatóságokra vár".

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.